Az Alkotmánybíróság a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (Kftv.) 2. § (4a) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint alkalmazásának általános kizárására irányuló indítványt elutasította. Mai cikkünkben a 3341/2017. (XII. 20.) AB határozatot vizsgáljuk meg.

A panaszos azt tartotta az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével és a XVII. cikk (4) bekezdésével ellentétesnek, hogy a Kftv. kifogásolt rendelkezései a közfoglalkoztatási jogviszony esetén kizárják a Munka Törvénykönyvének a szabadság mértékére és kiadására vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását, ezáltal a közfoglalkoztatottat naptári évenként csak húsz nap alapszabadság illeti meg, amely kiadásának időpontját teljes egészében a munkáltató határozza meg. Nézete szerint a Kftv. kifogásolt rendelkezései a közfoglalkoztatási jogviszonyban állóknak „jelentős hátrányt” eredményeznek a munkaviszonyban foglalkoztatottakhoz képest, mivel a közfoglalkoztatottakat nem illeti meg a régi Munka Törvénykönyv 131-133. §-aiban rögzített pótszabadság, nem vonatkozik rájuk a régi Mt. szabályozása, amely szerint a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölni kell. Mindezek alapján érvelése szerint a Kftv. támadott rendelkezései sértik a fizetett szabadsághoz való jogot, továbbá hátrányosan különböztetik meg a közfoglalkoztatott személyt.

Az indítvány befogadása körében az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a kifogásolt szabályozás alapvető alkotmányossági problémát vet fel, ezért érdemben bírálandó el, hogy a közfoglalkoztatottak és az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók közötti a szabadságra vonatkozó szabályok tekintetében a különbségtétel alkotmányosan indokolható-e.

Az Alkotmánybíróság az ügy érdemi tárgyalása során észlelte, hogy az Országgyűlés hatályon kívül helyezte a Kftv. 2. § (5) bekezdés a) pont aj) pontját, valamint módosított több, ezzel tartalmilag összefüggő törvényi rendelkezést. A hatályos szabályok értelmében a közfoglalkoztatott részére, ha jogviszonya év közben kezdődött vagy szűnt meg, a szabadság arányos része jár, és a közfoglalkoztató évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben már a közfoglalkoztatott kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A szabadság kiadásának időpontját a közfoglalkoztatottal legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell, ennél később közölt szabadság csak a közfoglalkoztatott hozzájárulásával adható ki. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványnak ezt az elemét – mivel az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn – okafogyottnak minősítette és az eljárást megszüntette.

Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Kftv. 2. § (4a) bekezdése, amely a közfoglalkoztatott évi rendes szabadságát naptári évenként húsz munkanapban határozza meg, sérti-e az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdését. Az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdése alapjogként rögzíti a napi és a heti pihenőidőhöz, továbbá az éves fizetett szabadsághoz való jogot. A fizetett szabadsághoz való jog- mint alapjog- egyik fontos tartalmi eleme a szabadság rendszeressége. A munkavállaló meghatározott időszakonként, jellemzően évente jogosult a fizetett szabadságra. A szabadság idejére a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól, miközben bérfizetésre válik jogosulttá. Az AB gyakorlata szerint a rendszeres fizetett szabadsághoz való jog nem szabadságjog, hanem elsősorban egy jogintézmény alkotmányos garanciája. Abból a jogosultság konkrét mértéke nem, csupán minimuma határozható meg.

Miközben tehát a Kftv. 2. § (4a) bekezdése az indítványozó által támadott évi rendes fizetett szabadság mértékét húsz napban határozza meg, addig az éves fizetett szabadság mértékéről az Alaptörvény nem rendelkezik, ezért az Alkotmánybíróság figyelembe vette a releváns nemzetközi jogi követelményeket. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a fizetett éves szabadságról szóló, 132. számú egyezményének 3. cikk 3. pontja szerint a szabadság időtartama nem lehet rövidebb egy szolgálati évre három munkahétnél. Magyarország a ratifikációs okmányhoz csatolt nyilatkozatában az éves szabadság minimális időtartamát húsz napban jelölte meg. Ezen kívül az Európai Parlament és Tanács 2003/88/EK irányelvének 7. cikk (1) bekezdése legalább négy hétben jelölte meg az éves szabadság minimális időtartamát. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy évenként húsz munkanap szabadság nem tekinthető az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdésében biztosított jog korlátozásának. Mivel pedig a Munka Törvénykönyvének 116. §-a értelmében az alapszabadság mértéke szintén évenként húsz munkanap, ezért a vizsgált rendelkezés nem sérti egyenlő bánásmód követelményét sem.

Forrás:

Alkotmánybíróság

Netjogtár

Jogászvilág

Szerk.: Pató Viktória Lilla