A munkáltató szabadság megszakítási joga

A munka törvénykönyve bizonyos szigorú feltételek fennállása esetén – a munkavállaló felmerülő kárának és költségeinek megtérítése mellett – lehetővé teszi a munkáltató számára, hogy a dolgozóját a szabadságáról visszahívja és munkavégzésre utasítsa. A következőkben a szabadság megszakítására vonatkozó szabályokat vizsgáljuk.

A munka törvénykönyve (Mt.) 123. § (5) bekezdés b) pontja szerint a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén megszakíthatja a munkavállaló már megkezdett szabadságát. Arra vonatkozóan az Mt. nem tartalmaz definíciót, hogy munkáltatói oldalról mi minősül kivételesen fontos gazdasági érdeknek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő oknak, így ebben a kérdésben a bírói gyakorlatra kell támaszkodni. Pontos törvényi meghatározás hiányában mindig a munkáltató jogosítványa és egyben kötelessége is annak értékelése, hogy az adott szituáció védhető indokként szolgál-e a munkavállaló szabadságról történő visszahívására. Az éves fizetett szabadság – ahogyan a napi és a heti pihenőidő is – a munkavállaló egyik alkotmányos alapjoga (Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdés), így annak korlátozásához alapos indok szükséges. Az éves szabadság természetben történő kiadása tehát nem csak joga, hanem kötelezettsége is a munkáltatónak (noha az éves szabadság egy része, megállapodás alapján bizonyos feltételekkel átvihető a következő évre).

A munkavállaló szabadságának munkáltató általi megszakításához mindenképp olyan körülménynek kell fennállnia, ami a munkaszervezéstől független, tehát nem hárítható el pusztán alkalmi munkavállaló megbízásával, vagy a munkakörök ideiglenes átcsoportosításával, esetleg a többi munkavállaló számára rendkívüli munkavégzés elrendelésével. Másodsorban a felmerülő feladatnak előre nem látható módon kell jelentkeznie, melynek el nem végzése a munkáltató számára aránytalan kárt vagy költséget okozna, illetve a munkáltató gazdálkodását meghaladó módon hátrányosan befolyásolná. A kivételesen fontos gazdasági érdek felmerülését vagy a működést közvetlenül és súlyosan érintő ok bekövetkezését a munkáltatónak kell bizonyítania vita, vagy bírósági eljárás során. Ilyen ok lehet például, ha a szélsőséges időjárás miatt az üzem működését le kell állítani, de az újraindításhoz szükséges a szabadságon lévő mérnök visszahívása, különben olyan fokú termeléscsökkenés következne be, ami a munkáltató létét veszélyeztető bevételkieséshez vezetne. A megrendelések előre nem látható módon történő megnövekedése is kivételesen fontos gazdasági érdeknek minősül, ugyanakkor ebben az esetben kiemelt jelentősége van annak, hogy a megrendelés növekedése előre nem volt prognosztizálható. Karácsonyi időszakban a műszaki cikkeket forgalmazó munkáltató például nem hivatkozhat arra, hogy előre nem látható módon növekedett meg megrendelések száma és emiatt kell visszahívni szabadságról az értékesítő kollégát. Közismert tény az is, hogy hosszú hétvégéken a szállodák telítettsége igen magas, így recepciós munkatárs sem hívható vissza szabadságról amiatt, mert a szobafoglalások száma előre nem látható módon megnőtt az augusztus 20-ai hosszú hétvége miatt. Egy cég elsődleges célja általában a profittermelés, így a forgalomnövekedés fenntartása nem minősülhet kivételesen fontos gazdasági érdeknek. Pusztán arra hivatkozással sem lehet visszahívni a munkavállalót, ha valamilyen feladatot nem megfelelően végzett el, vagy nem fejezett be a szabadság megkezdése előtt, és a munkáltató tudja, hogy a munkavállaló még a lakhelyén van (4/2013. sz. munkaügyi elvi határozat). A munkavállalónak továbbá olyan speciális szaktudással, szakértelemmel vagy információhalmazzal kell rendelkeznie, ami miatt senki más nem tudja helyettesíteni, és amire rövid időn belül feltétlenül szüksége van a munkáltatónak.

A szabadság megszakítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a munkáltató egy egész héttel korábban visszahívja a munkavállalót a szabadságáról, vagy csak kevéssel a szabadság lejárta előtt hívja vissza. A munkáltató részéről a szabadság kiadása megszakításának minősül az is, ha a szabadság legelső napján utasítja munkavégzésre a munkavállalót (4/2013. sz. munkaügyi elvi határozat).

Az Mt. 123. § (7) bekezdése kimondja, hogy a munkavállalónak a szabadság megszakítással összefüggésben felmerült kárát és költségeit a munkáltató köteles megtéríteni. Ez különösen akkor lényeges, ha a munkáltató külföldön tölti a szabadságát. Ilyenkor a hazautazás, a szállás, illetve az egyéb befizetett, de a hazautazás miatt igénybe nem vett szolgáltatások költségét (pl. szervezett kirándulás) is ki kell fizetnie a munkáltatónak. Adott esetben pedig nem csak a munkavállaló, hanem a vele együtt utazók költségeit is meg kell téríteni, ha például a munkavállaló kiskorú gyermekeivel együtt nyaral: ez esetben természetesen nem hagyhatja őket külföldön felügyelet nélkül, így a gyermekek utazási és egyéb, szükségesen felmerülő költségek is a munkáltatót terhelik. Figyelemmel kell lenni ugyanakkor a munkáltató kártérítési kötelezettségi körében arra, hogy a munkavállalót kárenyhítési kötelezettség terheli, elvárható tőle, hogy lemondja a díjmentesen lemondható igénybe nem vett szolgáltatásokat, továbbá ne rendeljen, és ne foglaljon le olyan szolgáltatásokat, amelyekről már tudja, hogy nem lesz lehetősége igénybe venni. A munkavállalónak természetesen minden felmerült költségéről számlát vagy egyéb bizonylatot kell bemutatnia a munkáltatónak, ellenkező esetben a térítés összegéről vita alakulhat ki a felek között. Itt is igaz, hogy az eset összes körülményét figyelembe véve kell megállapítani, hogy pontosan melyek azok a költségek, melyek felmerülése az idő előtti hazatérés kapcsán nem voltak elkerülhetők. A szabadság megszakítása után megkezdett munka (tehát a szabadság alatt végzett munka) az Mt. 107-108. §-ai értelmében rendkívüli munkavégzésnek minősül, így a munkabért is ennek megfelelően kell megállapítani.

Az Mt. szerint a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre és a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít bele. Tehát, ha a munkavállaló 10 nap szabadságot vett ki, de a harmadik napon behívják, akkor a fennmaradó hét nap nem minősül szabadságnak még akkor sem, ha már „kiírta” a munkavállaló. A kivett, de ki nem élvezett szabadnapok tehát nem veszhetnek el. A 4/2013. sz. munkaügyi elvi határozat szerint a szabadság megszakítás szempontjából önmagában annak nincs jelentősége, hogy a munkavállaló hol tölti szabadságát, a törvényi feltételeknek akkor is teljesülniük kell, ha a munkavállaló a lakóhelyén tartózkodik a szabadsága alatt.

A szabadság megszakítását tehát a munkáltató nem használhatja eszközként, a munkavállaló pedig köteles a lehető leghamarabb, szükségtelen költségek nélkül a munkáltató rendelkezésére állni.

Forrás:

https://ado.hu/rovatok/munkaugyek/szabadsag-megszakitasa1

 

Szerk.: Pató Viktória Lilla

 

Hozzászólások

Hírek

További tartalmak

Áder János: kell a kötelező kéményellenőrzés

Tovább

Új Üttv.: Összeférhetetlenség a klasszikus és kiegészítő ügyvédi tevékenységekben

Tovább

AB: Földalap védelme, mulasztásos alkotmánysértés

Tovább

AB: a magántulajdonba kerülő földek védelmének nincsenek garanciális szabályai

Tovább